2. fejezet - szerzödések

„Ewan. Ewan cicám, ideje lenne, ha észre vennéd mi folyik körülötted. Nem szeretek várni. Ezt te is jól tudod, hisz köt a szerzödés.” Hirtelen pattantak fel a szemeim. Ez csak egy álom volt. Semmi több. Megdörzsöltem a szemeimet majd, felkeltem. Vagyis akartam. Valami rohadt erösen rántott vissza az ágyba. Most azt hiszem jogosan üvöltöttem fel. Ugyanakkor az a valami ami visszarántott, nem is valami volt, hanem egy ember, aki most szépen maga alágyurt. A levegö azonnal a tüdömbe szorult. Kikerekedett szemekkel nézte az idegent, aki jelen pillanatban az csipömön ült söt még kényelmesnek is találta. Vöröses feketés haj, smaragd zöld szeme, ijesztöen villogot. Izzadságcseppek folytak végig az arcomon.
- Ewan, Ewan. - Ingatta jobbra majd balra a fejét. Jesszus mária, ez honnan tudja a nevemet, és miért ugyen olyan, a hangja mint az álmomban? Keze a pólóm alá csusszant. Elöször az oldalom felfelé húzta végig a kezét, majd le, az alsómig. A pánt vonalán végig futatta az ujjait. Majd megállt egy pontnál. Belölem, egy újabb sikítás tört fel.
- Mi a szent szart akar…
- Na de Ewan, nem, hogy nem is emlékszel rám, de még a pecsétröl is megfeledkezel? - He? Pecsét? Túl gyorsan váltott nekem témát. Elöször is tudni akarok, ki a jó isten verte szerencsétlenség ez. A felettem lévöböl kitört egy halk sóhaj.
- Akkor kezdjük az elején. Te az én tulajdonom vagy. - Ezzel ami még takaró rajtam volt, lerántotta.
- Mindemelett ez itt a pecsét, ami bizonyítja, hogy az enyém vagy.  A másik pecsét nem az enyém, és érdekelne kitöl van. - Mutatott a szívemre, ahol egy furcsa jel volt. De az elözö pontnál is elég diszes szimbólum volt.
- És Noayr vagyok. - Nyakamon éreztem különösen hideg leheletét. Finoman harapdálni kezdte az érzékeny bört. Persze én azonnal ficánkolni kezdtem, mert ez nekem nem nagyon tetszett.  Kuncogva, nézte ahogyan probálok szabadulni. Amikor megunta, hogy a kezemmel csapkodok, elkezdett azon gondolkozni, miként oldja meg ezt a problémát. Egyszerü megoldásnál maradt, és a fejem fölé feszítette öket.
- Említettem, hogy a tulajdonomnak szépen nyugton kell maradnia, és engedelmeskedni ?
- És ha nem engedelmeskedek, söt még nyugton se maradok? - Kérdeztem azonnal. Miért van egy olyan érzésem, hogy jobb lett volna ha csöndben maradok?
- Akkor...Két lehetöséged van. Megszoksz vagy megszöksz. - Lefordultam az ágyról, csapzott volt a hajam, levegöért kapkodtam. Azonnal felpattantam, rohanni kezdem a lakásomban, majd amikor már nem találtam senkit, a fürdöben álltam meg a tükör előtt. A pólómat majdnem szét téptem és a fölre dobtam. Amikor újra a tükörbe néztem azt hittem újra álmodok. Ugyan azok a szimbolumok. Az öklömmel belevertem a tükörbe, ami ripityára tört. De nem csak a tükör hanem szerintem az én öklöm is. Vissza mentem, a szobámba azt követöen leültem a számitógépem elé, és megpróbáltam keresni valami választ a neten. Egy-két hiábavaló keresgélés után, feladtam. Semmi. Démonoktól kezdve a szellemekig mindent találtam. De ezekre a furcsak szimbólumról nem találtam semmit. Felpattantam, az sem zavart hogy a szék hangos koppanással adta tudatomra, hogy a földön végezte. Átsiettem a konyhába, majd felraktam kávét fözni.  Amíg az a két perc eltelik, meg kéne keresni a telefonom. Lassan megint az egész házat átrohantam, csak most a nyomorult telefonom miatt. Sikeresen az ágyam alatt találtam meg. Nah, jó. Szóval vissza a konyhába. Kávé kiönt a bögrébe, majd megisz és azonnal Adam-ot felhívni. „Ding ding ding” folyamatosan ugyanaz a monton hang, majd az üzenetrögzitö. Adam kilöve, maradt...maradt 36 lehetöségem, hogy kit hívjak fel. Talán a legjobb megoldás egy agyturkász felkeresés lenne. Ewan, gondolkozz! Törd a fejed, ki lehet olyan aki tud segíteni….Emily! Ö  volt mindig úgy oda a természet feletti cuccokért… Amilyen hamar, kikerestem a telefonszámát, és felhívtam.
- Ew? Tudod mennyi az idö? - Halottam, az álmos és nyügös hangját. Épp hogy kinéztem az ablakon, és baromi sötét van kint.
- Bocs Em, hogy felkeltetelek, de sürgösen áttudnál jönni? Érdekelne a dolog. - Könyörgöm, ha ö nemet mond, akkor már csak agykurkász marad…
- Jó… Tíz perc… - Azzal letette. Rendben van Ew! Van tíz perced egy értelmes dolgot kitalálni. Csak nem mondhatom neki, hogy egy fura pasassal álmodtam meg egy szimbólummal, és amikor felkeltem rajtam volt… Oké. Ez nem is annyira örültség. Fel-alá kezdetm, járkálni, és valahogy az a tíz perc nagyon hosszú idönek tünt.  A cengö idegesitö hangja megváltásnak hatott. Rohantam az ajtóhoz, és sikeresen Em-re a frászt hoztam.
- BAROM! - Üvöltötte a képembe, miután hirtelen berántottam a lakásba. Megsem mukkantam, csak beljebb ráncigáltam, majd amikor sikeresen a nappaliba köttünk ki, egyszerüen levettem a pólóm. Em, azonnal a melkasomat kezdte tapizni.
- Ezeket honnan szerezted, ha?! - Mászott az arcomba, és ha most úy nézne ki, mint egy kutya, akkor már halálra rázta volna a seggét. Bár most is azt csinálja.
- Passzolom. Tudsz az ilyesmikröl valamit? - Tudakoltam, kicsit pánikolva. Higgyek neki vagy sem?
- Naná! - Azzal össze csapta a két tenyerét, ezzel mégjobban a frászt hozta rám. Mind a ketten helyet foglaltunk a kanapén.
- Most jön az a része, hogy nem tudom mennyit fogsz elhinni belöle. - Óvatosan csak bolintottam. - A mítosz úgy tartja, hogy ez a pecsét vagyis akarom mondani a te esetedben, pecsétek egy szerzödéssel jöttek létre. Ami a mellkasodon található egy angyalé. Ami a csipöd környékén, az egy démoné. Honnan különbözthetö meg ez a kettö? Egyszerü: az angyaloké mindig a szívnél van, míg a démonoké inkább kényesebb helyeken. - Halkan felkuncogott, amikor látta a reakcióm. - Ami még fontos, hogy a szerzödés után álltalában a tulajdon nem emlékszik ezekböl semmire. Igen jól hallottad, tulajdon. Tested és a lelked az  övéké. Nem tudom kit, mit akartál vissza hozni az életbe, vagy megmenteni vagy nem tudom mit müveltél, de te ezzel fizetsz. És ha a pecsétek megjelennek, akkor hamarosan az emlékek is a felszíre kerülnek. Történtek mostanság furcsa dolgok? - Kérdezte tölem. Hmm…
- Furának számít az, ha nem régen láttam egy pasast egy farkassal és egy kardal rohangálni az utcán, és Adam észre sem vette? Vagy valami fura pasival álmodtam aki pontosan erröl a tulajdon és szerzödés cuccról dumált? - Ö csak bologatott. Majd finoman a vállamra tette a kezét.
- Ewan jól figyelj ide! Ez a két pecsét nem játék! Sötétedés után ne menj ki! Más természetfeletti lények elöszeretettel szeretik, az ilyen embereket levadászni amilyen te vagy! - Áljon meg a menet.
- Em, te ezekröl honnan tudsz? - A lány azonnal, rákvörös lett. Felhúzta a pólóját teljesen, így csak a melltartó takarta részeket nem láthattam. De a bal melle alatt neki is ott virított az szimbólum. Azonnal visszarántotta magára a pólóját.
- A meghalt testvéremet akartam visszahozni. Aki jelen pillanatban makk egészségesen él… - Kezdte magyarázni.
- Ahhhaaa…. És mondjuk én ennek a démonnak, vagy angyalnak nem engedelmesek akkor mit csináljak? - Tudakoltam, hátha találok valami kiutat.
- Imádkozz, hogy ne kinozzanak meg. Mivel egy angyal pecsétje rajtad van, figyelmeztetlek: Tökéletesen külsö, szerény beállás, kedvesség nem mindig vezet jó helyre. Az egész téveszme. Az angyalok ugyan úgy romlottak, mind a démonok. Igérd meg, hogy vigyázol magadra! - Szívemre tettem a kezem, majd elismételtem a következöt: Igérem, a halott családomra, rád és Adam-ra, hogy vigyázok magamra. Em, csak fintorgott egyett a hallottakon.
- És most? Mit csináljunk? Vagy fogdosnád a mellkasom? - Em, csak felkapta a díszpárnám a garnituráról, és az arcoba nyomta. Rákvörös fejjel csak ennyit tett hozzá: „Várunk.” Meddig? Az örökké valóságig?
- Mellesleg, hamarosan látni fogod a többi „lényt”. Tudtad, hogy a  tündérek nem is picik? Én mindig azt hittem, hogy alig haladják meg az öt centimétert! Pediiiiiiig neeeeem! - Visított fel. Azonnal a fülemre tapasztottam a kezemet. Halkabban nem tudja ezt? Semmit sem változott, az elmúlt években. Kis örült csajszi. Szeretem a fejét, mert ha az ember melette van, sohasem unatkozik.
- Em, nem akarsz aludni menni? Gondolom semmi kedved ezek után haza menni. - Ö csak angy szemekkel pislogott rám. - Ha te nem mész akkor nem, de én megyek. Álmos vagyok. Jó éjt.
- Ew, ha bármi történik és én is elaludnék akkor, kelt fel. Nyugi nem fogok semmit sem össze törni. Jóccakát. - Mellé még integetett is. Viszont néha nagyon fárasztó. Nyitva hagytam a szobám ajtaját hátha valami történne. Vissza fészkeltem magam, a jó meleg puha ágyamba. Kellemes csönd. Vagyis azt hittem.

/Kis kritikának örülnék, ha hagynátok... ^^/