5. fejezet – Kezdet

Az ember azt hiszi, semmi veszély nem leselkedik rá, pont akkor történik valami. Simán átlagosan telt el az iskolaidő, mint mindig. Szokásos

esti sétámat tettem meg. Lehet, hogy az elmúlt napokban, mindig valami este történt. De most egyszerűen nem bírtam a seggemen ülni.

Kint zuhogott az eső. Csak is, az esőt és a lépéseimet lehetett hallani. Az utcák kihaltak. Ilyenkor legalább egyedül lehet az ember. Vagy

legalábbs, addig amíg nem kezdik el követni. Ey fura alak követett lassan tíz perce. Hátra néztem a vállam felett, és nem volt ott. Hurrá,

akkor csak eddig jött egy irányba. Talán még sétáltam olyan húsz percet a parkig. A betnodzsungel közepén van egy hatalmas park.

Előszeretettel járok oda esténként. Csak ami ott fogadott, arra nem számítottam. Hurrá angyalok. Hatalmas szárnyak, de tényleg. Igazság

szerint két angyal volt. Egy a földön térdelt, és tiszta vér volt. A vér vöröses árnyalatra színezte fehér kékes szárnyait. A másik angyal egy

kardot tartott a kezében. Szöke haj, égboltkék szem, fekete szárnyak. A végeik türkíz színben pompázott. Majd a kard lendült, és zsupsz.

Volt szárny, nincs szárny. Az egészet egy éles sikoly kisérte. Majd a másik szárny is e sorsra jutott. A földön térdelő angyal, egyszerűen

csak eldölt, mintha nem is élne. Ennyitöl nem halnak meg, vagy? A kardot tartó rám nézett. Fussak, vagy fussak? Azt hiszem, jobb lenne

valami mást kitalálni, mert ez tud repülni. Vajon az angyalok is tudnak gondolatokat olvasni? Szerintem nem. Egyre közelebb jött, persze én

okos fiú módjára hátrálni kezdtem. Amikor sikeresen eljutott az agyamig az, hogy fussak már késő volt. Az angyal megfogott. Az államat

magafelé fordította, és így kénytelen voltam a szemeibe nézni. Valahogy...ismerősek voltak. Majd egyszerűen a földre lökött, én meg

sikeresen a seggemen landoltam. - Nooocsak~ Csak nem a halál angyalához van szerencsém? - Én felakasztom magam. Miért van ez

mindehol ott? Miért?! - Tisztavérű, nemes családból származó, Lucifer jobb keze. - Az angyal hangjára teljesen kirázott a hideg. Ezek

ismerik egymást? Jó tudni. Legalább én is megtudhatok valamit. Vagy inkább jobb lenne eltünni. - Hmm, érdekes lesz ez, kíváncsi vagyok,

hogyan tovább. - Miért csengett Noayr hangja ennyire játékosan? Nem tetszik ez nekem. Az angyal vissza fordult felém. Majd a kardot

vissza csúsztatta a hüvelyébe. Az angyal letérdelt elém. Noayr mellé sétált. - Még nincs meg a harmadik szerzödése. Jobb lesz, ha oda

figyelsz rá, mert nem hinném, hogy képes lenne megvédeni magát. - Szerinted eddig mit csináltam egész idő alatt? Örülnék ha te is

kivennéd a részed… - Mi van? Nekem aztán nem kell bébiszitter. - Viszont, van egy kisebb probléma Roul. A „Lélekhalál” vezetöje, már

teljesen rajta tarja a szemét. - És? Maximum vele köti meg a szerzödést. Megértem, hogy aggódsz érte, de én cseppet sem bánom. -

Neked aztán nem számít semmi, mi? Egoista disznó! - A Roulnak nevezett személy ránézett Noayrra. A démon egy halk nyüszítéssel,

elfordította a fejét. Ó, nocsak. Mik nem derülnek ki. A kétszárnyú aljas angyal feltápászkodott, oda hajolt a remegő démonhoz. Gondolom

megfenyítette. Vagy valami ilyesmi. Egyenesen bevallom, nem éppen akarom megismerni. Nagy nehezen én is sikeresen felálltam (nem,

nem félre érteni) a földről. Leporoltam a seggem. - Khm, ha már rólam van szó akkor engem is beavatnátok? - Mindig sikerül a legroszabb

jelenetekben megszólalnom. - Szépen, te patkány, kötsz egy bukottal egy nyomorult szerzödést, és akkor letudjuk vadászni az Exarch-ot.

Bár utána téged is le kéne. - What? Ennek mi az értelme? Oké nem érdekel. Bár az lenne a legjobb ha közölnék vele, hogy fogjak még egy

sárkányt is. Mostanra nem lepödnék meg. Tehát, én keresek egy bukottat, levadásszák én meg lelépek. Igen ez így jó lesz. - Ha

megcsinálom, akkor békén hagytok? - Egyszerre kaptam egy igent és egy nemet is. Na kitöl? Persze, hogy No-tól a nemet. Fantasztikus!

Kezdtem reménykedni. Ideje lenne haza menni, mert kezdek álmos lenni. Pedig nem múlhatott nyolc óra. Egyszerüen túlságosan is

kifáraszt a sok gondolkozás. Nem leszek zseni, az már biztos. Oda sétáltam az egyik padhoz, majd leültem rá. A szemeim folyamatosan

lecsukódtak. Noayr felemelt a padról. * Igazság szerint bealudtam a legfontosabb eseménynél. De a helyzet most úgy néz ki, hogy egy

angyal és egy démon azon veszekszik, hogy ki marad fent és ki alszik velem. Komolyan már hangosabban már nem is csinálhatnák.

Hirtelen süllyedt be az ágy, sőt még a takaró is odébb költözött. De ha a takaró megy akkor megyek én is. Így sikeresen a nyertes fél

átkarolt, majd magához húzott. Legalább jó lesz párnának. Kényelmes, azt hiszem ide fogom kötözni, és így örökre a párnám lesz.

Mocorgás az ajtó felől . Csendesebben nem megy? Argh! Kinyitottam a szemeimet, majd átfordultam nagy nehezen a másik oldalamra.

Hajnali egy óra. Lehunytam a szemeimet, és probáltam újra aludni. Elég hirtelen csapott meg a hideg levegő. Melyik balfasz volt, aki

kinyitotta? A hideg egyre jobban körülvett. Mintha a melegség megszünt volna létezni. Hirtelen kék fényesség lepte be az egész ürességet.

Könyörgöm, ébresszen fel valaki, mert ez csa egy álom lehet. Pedig kezdtem reménykedni, abban hogy végre nyugalmasan aludhatok. Na

mindegy. - Ewan, jól figyelj ide. A világsorsa a te kezedben van. Nálad vannan a kulcsok amik semmikép nem kerülhetnek rossz kezebe.

Pusztísd el öket! De, van egy más lehetőséged is. Ahhoz meg kell találnod az órát. Kövesd az a halál lepkéket, de vigyázz velük. Egy erős

pofonra sikeresen magamhoz tértem. - Áú! Ezt most miért kaptam? - Néztem szúrosan a mellettem lévőre. - Talán nem engem kéne

fojtogatnod, patkány! - Az eszed egy patkány, és én aztán nem fojtogattam senkit, csak álmodtad! - Ewan, higgadj le. Tényleg fojtogattad.

Én is láttam, ami különösebb ok, mi a szarért beszéltél latinul az álmodban. - Jól vab Noayr, állj csak az angyal oldalára. Ezt még majd

visszakapod. Na várjunk csak, latin és fojtogatás? Ez egyáltalán nem passzol az álmomhoz, de megint löttek az alvásnak. Viszont sikeresen

aludtam össz-vissz két órát. Kipattantam az ágyból. Majd leültem a laptopom elé. Googleba bepötyögtem a halál lepkét. Elég sok képet

hozott ki. Leginkább egy azúrlepkéhez hasonlít, de valahogy mégsem. A képeken valahogy inkább jóval lilássabb árnyalata van. De a

formája, szinte teljesen ugyanaz. Hoppá! Van egy mítosz is. „A halál lepke, csak egy mítosz. Eddig csak azok láthatták, akiknél a halál túl

közel járt. A halál lepke, csak akkor tűnik fel, ha életveszélyben lesz az életed. Ez egy amolyan figyelmeztető rendszer. De! A halál lepke

akkor is feltűnhet, ha megidézik őket. Viszont, a halál lepke szárnyai pengeélesek. Jobb, ha az ember nem nyúl hozzájuk.” Noayr behajolt a

gép elé. - Mit akarsz a halál lepkéktől? Talán láttál már egyet? - Nem adtam neki választ. Mégis jobb lenne mondani neki valamit, mert még

a végén a fejemben fog kutatni. Brr. - Tudod…..Bocs! - Az angyal szúrós tekintettel nézett rám. - Tudjátok, volt egy fura álmom. Valami

kulcsok, amik nálam vannak és kövessem a halállepkéket, fene tudja. Nem nagyon emlékszem rá. Pedig… - Ahha, szóval megtalált az

„Álmodó”. De mit értett a kulcsok alatt? - Nem tudom, annyit tudok, hogy pusztítsam el, vagy keressek meg egy órát, és ehhez kellenek a

lepkék. - Kérlek téged, hogy ha bármi ilyesmi van szólj. Igérd meg, mert ez fontos! - Mi ez a nyálas duma mostaság Nor? - Mi a fene folyik

itt, mostanság valami nagyon nem stimmel. „Nem akarlak újra elveszíteni…” Motyogta nagyon halkan, elég nehezen tudtam kivenni. - Mi

van, újra elveszíteni? - A hátam mögött egy nagy sóhaj érkezett. - Tudod, te egy nagy szerencsétlenség lettél. A többiek és mi téged nagyon

jól ismerünk. Hisz ezt már nem tudom, hány évezreden keresztül csináltuk. Csak te mindig felszívódtál. De most valami, más benned. Ezért

fontos vagy, és semmiképpen sem halhatsz meg. - Én meghalni? Ne nevettess! - Kezdek félni. - Vagy egyszerüen csak szimplán hülye

vagy. - Hé! Nekem is vannak még érzéseim nyomorul démon! - Nor halkan felkacagott. - Noayr, elkezdődött. - Mind a kettem Roul irányába

kaptuk a fejünket. A kilátas a szobámból elég szép szokott lenni. Telihold volt, és ilyen vöröses lilás dolgok zuhantak le. Kikerekedett

szemmel néztem. - Öhm akkor most apokalipszis van és jönni fognak a zombik? - Ki tudja, lehet majd jönnek a zombik az emberiség kihal

és csak mi éljük túl. Majd szép lassan kannibalizmusban is meghalunk. - Majd kaptam egy jó nagy fejre ütést Roultól. - Térj már észhez!

Nem, nem apokalipszis, és nem jönnek zombik, és nem szereplünk egy filmbe se. De ha te elbaszod az egészet majd akkor, igen lesz

apokalipszis! - Ezzel most nagyon megynugattál…. MIVAN?! Miért mindig mindent rám kell hárítani? - Felálltam és kirhantam a házból. Azta

kurva anyját! Ez egyszerüen csodaszép, vagyis khm. Meg fogunk halni. Ez csakis apokalipszis lehet. Amikor körülnéztem, az utcán egy fura

ember közeledett. Nagyon is zombi járása volt. - Esküszöm lefoglak tiltani az internettől, és az ilyen hülyeségekről. Ez csak egy részeg. -

Kicsit megugrottam. - Mondták már neked, hogy ne osonj mások háta mögé? - Nem, de nem is érdekel. - Mivel mindeképpen meg akartam

győződni arról, hogy tényleg egy részeg az az emberke, így elé sétáltam. Az meg csak úgy rácuppant a fejemre. - Wá! Èn megmondtam, én

tudtam! - Pfuj! A nagy kapálozásomba sikeresen fejbe találtam a zombit. Azt hiszem majdnem sírva fakadva rohantam Roul mögé. - Nem,

az még mindig nem zombi. Csak egy részeg naiv ember. Higgadj már le, nem fogsz meghalni, kivéve, ha nem akarsz háromszáz méterről

leugrani. - Nagyon vicces valaki. És akkor most hogyan tovább? - Felkeressük a nem régi sírodat, szerintem ott találunk valamit. - Nor is

megjelent, nekem meg émelyegni kezdett a gyomrom. Valahogy nem olyan kellemes az hallgatni, hogy halott vagy. Vagyis voltam. Áhh

ebbe magam kavarodok bele. - És az hol is van? - Edmonton-ban. - Aha fasza. Az körübelül hány órás, elnézést napos út? Bár mondjuk ha

belegondolok az nincs is olyan messze. Olyan 1 nap és olyan 9-10 óra. - De most komolyan oda fogunk menni? Mi lesz a sulimmal? Mi lesz

az életemmel? - Ne legyél már hisztis picsa, bejelented, hogy beteg vagy és kész. Szedd össze ami kell, öt perc múlva indulunk. - És mégis

mivel fogunk menni? - Kocsival? Ne nézz már rám így! Igen van saját kocsim. És most húzzál. - Jól van na! Honnan tudhatnám én ezeket?

De ha oda megyünk, akkor oda. Úgy sincs más választásom. Gyorsan összekaptam a telefonom, és a fontosabb irtaimat. Mire megint

kiértem a ház elé, addira egy Mercedes CLA Coupé kocsi állt ott. Na ez már nem semmi. - Megsem merem kérdezni, honnan van neked.

Elől vagy hátul? - Mondjuk van ezzel kapcsolatban egy sejtésem. - Hátul, nem össze koszolni vagy a fejedet vágom le. - Nincs is a

szándékomban. No mindegy. Ahh, ez a kocsi egy csoda mű. Roul egyáltalán nem kímélte, és rögvest beletaposott a gázba. Akkor hát,

utazzunk egy jót.